Eszik Mihaly:
Kedves Kíváncsiak!
Nem titkolom, megszeppentem, amikor szájhősködésem után, miszerint miért ne nyithatnám meg én ezt a kiállítást, apa felhívott, hogy akkor Alex ráírhatja e a nevem a meghívóra. Utólag, meg örültem pillanatnyi bátorságomnak, mert biztos voltam benne, hogy erről az anyagról nem a szakma ropogós értelmezési futamaival, vagy a művészettörténész obligát megnyitóáhítatával kell szólni. Nem ajánlót mondok, mint egy könyv fülszövege, mert azokat én amúgy is utólag szoktam elolvasni, hogy az esetek többségében megállapíthassam, vagy nem ugyanazt a könyvet forgattuk, vagy én vagyok tökhülye. Nem szeretném ha szövegemmel így járnának, ezért inkább egy kis genézis-pletykával szeretnék szolgálni. Amúgy ezeket apa is szereti, persze másokról.
Az itt látható képek nagyon rövid idő alatt készültek egészen a közelmúltban, alig pár hét alatt, egy hosszú kényszerpihenőt követően. Apa jó ideig nem készített rőtlikréta és pasztellrajzokat, mert a festésnek szentelte idejét. A szobafestésnek és ajtómázolásnak Csillaghegyen, hogy az icipici házból a nagyobb házikóba költözhessenek anyával, és ő is elfoglalhassa élete első önálló műtermét, amiben most laknak. Aztán a házfelújítás közben baleset érte, térdét műteni kellett, s hosszúra nyúlt, sőt még be sem fejeződött a felépülés. Miért nem tud rajzolni az, akinek a térdét műtötték? Azért mert hetekig csak feküdni, ülni és állni nem tudott. Közben a ház sem haladt, nehéz volt elviselni a fájdalom mellett a tehetetlenséget is. Aztán nekifeszült, elképesztő sebességgel feldobta ezeket a rajzokat, és mára kész majd az összes ajtó-ablak is. Korábban a képeihez rengeteg vázlatot, skiccet rajzolt, volt, hogy a témának eredeti méretében is többször nekifutott, hogy készre érlelje. Más lapokat többször átdolgozott. Ezekhez a képekhez nem készült ennyi előtanulmány, illetve nem közvetlenül, hiszen én valójában minden hasonló nagyméretű szabadkézi rajzát annak tekintem.
A minap fiam születésnapján nagybátyjától kapott egy könyvet a világűrről. Az egyik oldalpár a bolygók keletkezéséről szólt, Vince kérte olvassuk fel neki a képaláírásokat.
Lássuk csak: „a világűrben lebegő finom porszemcsék gravitációs csapdába kerülnek, egyre sűrűbb felhőt alkotnak, folyamatosan összeütköznek, majd fokozatosan összetapadnak. Látod? Így keletkeznek a bolygócsírák u.n. planetezimálok, melyek tömegüknél fogva már saját gravitációval rendelkeznek, és újabb csillagközi port vonzanak magukhoz.” Világos, nem?
Vince ha nem ért valamit, megpróbál közelíteni: hány porszem? aztán miért vonzza? Többen láttunk hozzá annak megmagyarázáshoz, amit mi sem értettünk pontosan. Na ha Önök sem, az baj, mert e jelenséggel szemléltetem azt, ami szerintem apával és művészetével történik. Történik, jelen időben is, mert folyamatról van szó, apa megszámlálhatatlanul sokszor, kis sebességgel ütközik saját magába és egyre sűrűbb lesz. A világ amit magához vonz, milliárdnyi csillagközi skicc, szöveg, szóvicc és éca növekvő porgyűrűt alkot, s belsejében tömörödő, egyre egyszerűbben érzékelhető formájú magot. Így aztán a képei is konkrétabbak, nem tartanak számot értelmezésekre, illetve csak egyre, minden szemlélő sajátjára. Ennek ellenére képei nem kinyilatkoztatások, mert nem egyetemes igazságokról szólnak, hanem csak az Övéről. A közlés eszköze pedig a végtelenségig egyszerűsödik, gyakran már nekünk kell kiegészítenünk egy-egy figurát, hogy lényegibb képet kapjunk, mintha az utolsó szőrszálig megrajzolta volna. A gladiátor robosztus alakjának összerakását egyenesen elménkre bízza. A nehézségek, gondok, bajok, nyavaják kirajzolási hevülete túl egyszerű magyarázat volna erre a gyorslövetű egyszerűségre, olyan buta felvetés, mintha azt mondanám, csak azért nem rajzol olyan milliónyi apró részletet, mint régen, mert már nem lát olyan jól. Nem. Apa sűrűsödik.
Március 15-én forradalmi sétát tartottunk a várban. A Dísztéren úgy keltünk át, mint a sarkkutatók az egykori Delta főcímében. A Nemzeti Galériába mégsem csak a szél fújt be minket. Az előcsarnok hegyi menedékházra emlékezetet, rengeteg alulöltözött turista érdeklődése fordult hirtelen Thorma János festészete felé. Végigjártuk a kiállítást közösen, és nagyon örültem, hogy ugyanazok a képek tetszettek neki, mint nekem. Feltűnt, hogy más művészetével szemben sem fogalmaz meg bonyolult elvárásokat. Nem kér mást, csak következetességet, és önazonosságot. Nemtetszését is csak annyiban foglalja össze: ez nem sikerült neki, vagy látod ne fess kraplakkal, mert az minden alól kimászik. A végén valakit idézve azt mondja: ha egy jó kép volt, azért már megérte. Megtalálta: egy sarokban a művész grandiózus műtermét bemutató, fényképekkel, egy büszttel és két karosszékkel berendezett sarokban. Kis keretezett aktrajznál így szól: milyen jó kis segg!, Látod ezzel nem akart semmit, jó is lett.
Most, hogy rossz a lába, nem tud velem focizni vasárnaponként, ez nekem rossz. Neki is, de míg én emiatt magamat sajnálom, ő a kiállított képsor egyik legelső darabjában vízen járó Krisztust rajzol, és melléírja e kiállítás mottóját: „látod Péter ennyi”.
Fogadják szeretettel Eszik Apajos új képeit.
Köszönöm.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
